Végre elkészült idén is az Adventi naptár :)
Az adventi naptár története.
Manapság nálunk is újra terjed a gyerekek által igen kedvelt adventi
naptár, ami ennek az időszaknak az időmérő eszköze. Azon időszak
előrehaladtára figyelmeztet nap, mint nap, melynek vége karácsony
ünnepe. Az adventi házikók, naptárak ablakaiból minden nap csak
egyet szabad kinyitni, mögöttük leggyakrabban édesség rejtőzik.
Régen inkább kis képek, vagy karácsonyi jókívánságokra nyíltak az
ablakok. Az első nyomtatott adventi naptár 1908-ban készült a
müncheni Lang kiadónál. Az ötlet állítólag Gerhard Lang, a későbbi
készítő édesanyjától ered, aki megunta, hogy kisfia minden este
megkérdezte tőle, hogy még hányat kell aludnia karácsonyig? Ezért
fogott egy kartont, huszonnégy mezőre osztotta, és mindegyikre
rátűzött egy bonbont. Kisfia minden nap megehetett belőle egyet. A
már felnőtt Lang később erre az ötletre alapozva készített először
adventi naptárakat.
2015. november 29., vasárnap
Advent első gyertyája
Ma meggyújtjuk az első gyertyát az adventi koszorún, s kezdetét veszi a várakozás, a Jézus születésére való lelki felkészülés 4 hétig tartó időszaka.
Időpontja évről évre változik, Szent András napjához (november 29.) legközelebb eső vasárnapon ünnepeljük. Színe a lila: a templomi terítő lila, a szertartáson a pap lila miseruhát vagy stólát visel, illetve az adventi koszorún elsőnek meggyulladó gyertya színe is lila.
2015. november 26., csütörtök
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)